Adventi kalendárium, december 19.

Santiagoba érve, a zarándokok első útja a templomhoz vezet. A katedrális előtti tér napsütötte utcakövein bicegő, fáradt, boldog zarándokok arcukon letörölhetelen mosollyal ülnek, fekszenek zsákjaikra dőlve kisebb-nagyobb csoportokban. Aki egyedül érkezik, mellé is hamarosan kerül beszélgetőtárs: "Te melyik úton jöttél? S a világ mely szegletéből?..." Mikor már kissé kipihented magad, hogy végleg elhidd, megérkeztél felkeresed a certificate irodát, ahol kiállítják számodra az oklevelet a camino teljesítéséről. Hát akkor tényleg megtettem. Tényleg ideértem. S ez most a vége. Legközelebb melyik úton jöjjek majd? - Igen, beérkezéskor nagyjából mindenki máris a következő útját tervezi. Ha fáj a lába, akkor is. Ha iszonyatosan fáradt, akkor is. Valahogy mindenképpen felemelő érzés itt lenni, tudni hogy hány kilométer áll mögötted, s hogy megtetted.

Számomra külön élmény, hogy a certificate irodában kitültetett figyelmet kapok, egyszerűen csak azért, mert magyar vagyok. A hölgy, aki fogad, s segít kitölteni az elektronikus űrlapot, boldogan, felcsillanó szemmel kérdezi: s ugye ti ott nem eurót használtok? De jó, mondja, s kiderül, hogy érmegyűjtő. Szerencsére van nálam néhány forint, de sajnos nem a teljes kollekció - magyarok, ha mentek, légyszi' vigyetek ennek a kedves hölgynek forint érméket (csak érméket gyűjt, papírpénzt nem) - igazán kedvesen segít, eligazít, örömmel adtam volna neki mindenféléből, de nem tudtam, nem készültem.

Kivételes ajánlat, még néhány napig (ajándékozható is):

Most 25 % kedvezménnyel!

Nézd: